DA SZVIDÁNYIJA,
ANTON PAVLOVICS!

72 PERC


72 perc,
rövidebb idő, mint egy összevont dupla történelemóra a középiskolában. Néhány gomb megnyomása, pár kapcsoló átbillentése a világ távoli pontjain, és egy bő óra múltán már nem marad sem miről, sem kinek történelmet tanítani. Ennyi idő alatt képes az emberiség a saját több ezer éves kultúráját, az egész civilizációt megsemmisíteni, és a Földet évszázadokra lakhatatlanná tenni egy esetleges atomháborúban. Annie Jacobsen oknyomozó újságíró megrázó tanulmánya részletesen bemutatja ennek a végzetes pusztításnak a mechanizmusát.

Négy, egymástól független
történetet mutatunk be a váratlan és megkerülhetetlen végzet témájában. Az előadások az alkotók közös improvizációi alapján készültek, ezáltal erősítve a történetmesélés személyes és megélt jellegét, míg az egyes felvonások többé-kevésbé igazodnak a címben szereplő időtartamhoz, így hívjuk a nézőt közös gondolkodásra arról, hogyan is élünk együtt azzal az örökké jelen lévő, de megfoghatatlan fenyegetéssel, hogy egy ember vagy egy embercsoport, a saját vagy szeretteink, de akár az egész emberiség élete egyszer csak tragédiába fordul, figyelmeztető előjelek híján, vagy anélkül, hogy bármi hatásunk lehetne az eseményekre.


Da Szvidányija,
Anton Pavlovics! Alsó-Bokrod. Ahol a ruhákat second handből, a pofonokat első kézből kapják. Mi az, amit viselnek, és mi az, amit elviselnek? Ahol a ruhabolt eladói nem csak eladnak, hanem előadnak, szabadidejükben a bokrodi Anton Pavlovics Csehov irodalmi színpadon próbálják a Három nővért. Álmaikban Moszkva visszainteget, és a próba soha nem érhet véget. Néha megáll az idő. De mindegy is, hogy 72 perc, 72 óra vagy 72 év, ha nem történik semmi, akkor Da Szvidányija, Anton Pavlovics!

Alkotók:
Balla Éva
Talján Violetta
Szabó Zsuzsa
Katona Bálint
Végh Ildikó
Csajtay Csaba


Technikai munkatársak:
Spriggs Lívia
Harangi Viktória
Csukás Zsombor